Nyári redőnycsere nem várt ismeretekkel gyarapított

Férjem még a tél folyamán a fejébe vette, hogy redőny cserét eszközöl, a még tavasszal fel is fogadott egy szakembert, aki pár héten belül el is kezdte a házunk összes ablakán a redőny lecserélését. Egy jobb hangszigetelő és jobb árnyékolással bíró szerkezetet választottunk, amelyet teljes mértékben belülről lehet vezérelni. Fontosnak tartottuk ezt a cserét eszközölni mivel, nyáron a lakásban hidegebbet szerettünk volna, télen pedig melegebbet, úgy gondoltuk férjemmel, hogy ezekhez az elvárásokhoz egy új, modernebb redőny mindenképpen hozzá tudna járulni. A redőny szerelő szakember nagyon jól és gyorsan dolgozott, de férjem elmesélése szerint nagyon sokat tudott beszélni, szinte mindenről.

Ezért is tudja, hogy a szerelő nemrégiben egy olyan raktárban járt, ahol egy nagyon érdekes polcrendszerrel találkozott. Gördíthető polcrendszer ez volt a hivatalos szakszerű megnevezése, mint férjem megtudta a szerelőtől. Ez egy a padlóban elhelyezett és síneken futó rendszer. Amelynek a polcai, amennyiben megteltek a sorok egymásba csúsztathatóak és ezáltal kevesebb helyet foglalnak és a raktárhelyiségben több sor is elhelyezhető, így a raktárak befogadóképesség növelhető. A szerelő elmondása szerint ebből a fajta polcrendszerből létezik sőt kombinálható is hogy elektromos a vezérlése, valamint lehet manuálisan is egymásra hajtani az oszlopokat.

Gördíthető polcrendszerek beszerelésénél ott volt a mi redőnyszerelőnk is, azért van tisztában ezen rendszer működésével.

Nagyon érdekesnek tartotta a beszerelését ennek a rendszernek, a polcszerelők síneket helyeztek a padlóra, melyeken futnak majd az oszlopok. Ezek biztosítják a gördíthető polcrendszerek mozgását, és ez az alapja az egész folyamatnak. Ezekre a sínekre kerülnek rá a polcelemek, melyek választhatóak, a polcok mérettől és teherbírástól függenek. Ennél a periódusnál már minden ilyen feltételt megvizsgáltak és a legmegfelelőbb kerül beszerelésre. Szerelőnk ott szóba elegyedett az egyik szerelővel, aki elmondta, hogy a cég online forgalmazza a termékeiket. Van egy remek honlapjuk, melyen keresztül, a vásárlók könnyű szerrel ki tudják választani a hozzájuk legjobban illő polc – és állványrendszereket. További vásárlóik véleménye szerint, a honlap nagyon jól használható, könnyű szerrel megtalálható rajta minden, a bőséges termékleírás fényképekkel fűszerezve nagyban hozzájárult a pozitív döntés meghozatalára miszerint megrendelik a termékeiket.

Ha még sem voltak biztosak, akkor az ügyfélszolgálaton dolgozó kolléganőjük a vásárlóik minden kérdésére készségesen, és segítőkészen válaszoltak. Melyért minden érdeklődő, leendő partnerük nagyon hálás volt.

A szereléssel is mindig elégedettek, mivel nagy szakértelemmel rendelkeznek és mindig a vevők igényeit tartják szem előtt, mindig igyekeznek hozzájuk alkalmazkodni, kezdési és befejezési időpontot illetően mindenképpen. 
A mi redőnyszerelőnk nagyon informatív és érdeklődő volt a raktárban ezért azt is megtudta, hogy ez a remek gördíthető polcrendszert forgalmazó cég nem csak magas minőségben, remek, biztonságos termékeket forgalmaz, a szállítás után, az összeszerelést is biztosítja, de rendkívül magas éves garanciát vállal az általa szállított és beszerelt termékekre. Termékgaranciát vállal mely 2-5 évig terjed beszerelt terméktől függően. Mivel a beszerelést egy erre szakosodott profi csapat végzi, akik a legnagyobb hatékonysággal dolgoznak, ezért a bővítés esetén 10 éves garanciát vállal a vállalat. A szerelés a szabályokat és előírásokat betartva, mindennek megfelelve történik, a szerelő csapat és az irodában dolgozók a legnagyobb egyetértésben és összhangban dolgoznak egy -egy projekten.

Nagyon profin és nagy odaadással, ez látszik minden termékükön is, ezt mindenképpen csak meg tudta erősíteni a mi redőnyszerelőnk, mert ő a saját szemével győződött meg arról, hogy milyen maximális pontossággal dolgoznak a raktárhelyiségben.
Miután végzett a redőnyszereléssel, férjem annyira kíváncsi volt erre a cégre, hogy megkereste őket az interneten, és tényleg maximálisan alá tudta támasztani, amit a redőnyös szakember mondott. A cég online felülete nagyon jól használható, egy járatlan ember is könnyen ki tud igazodni a széles skálában rendelkezésre álló termékek között. Megtalálható valóban a termékleírás, mely nagy könnyebbség, a képes illusztráció pedig magával ragadja az ember, hogy hány fajta polcrendszer létezik és azok milyen erős, masszív anyagból tevődnek össze. Rendkívül hasznos volt a szerelőnkkel való beszélgetés, legalábbis férjem így értékelte.